RESZEGI Barnabás

szakmai önéletrajz

Budapesten születtem és nőttem fel. Mindig is érdekelt az építészet, közvetlen és épített környezetünk alakítása, akár fővárosi, városi, kistelepülési vagy vidéki helyszínen. Ezekhez közvetlenül kapcsolódik a történelemhez és műemlékekhez való affinitásom, amit egyetemi éveim alatt nagyban kamatoztattam tanulmányaim és kutatások során. Legyen szó akár nagyobb léptékű városépítészeti, urbanisztikai tervezésről és kutatásról, vagy konkrét műemlék hasznosításról és védelemről. Tervezői szakirány választás után minden tervezési tárgyamnak kiegészítő vagy központi eleme volt valamilyen műemléki vagy védett értéket képviselő helyszín és épület. Igyekeztem a terveket a hely szelleméhez illeszkedően, az épített és alakított örökségeket, értékeket élhető módon felhasználó módon alakítani, szem előtt tartva a közösségi érdekeket a közösségi-tervezés és ismeretgyűjtés módszerével.

Volt szerencsém a kötelező tantárgyakon kívül hasonló programokban önkéntesként vagy szervezőként is részt venni, nemzetközi csoportokban és workshopokban dolgozni, helyszíni kutatásokat végezni, település látogatásokat és kirándulásokat szervezni, épületbejárásokon részt venni.

Munka mellett is szívesen foglalkozom hagyományőrző és feltáró, néprajzi- és etimológia-kutatómunkával.

Születési hely és idő:

Budapest, 1994. szeptember 23.

Tanulmányok:

2007-2013 Leövey Klára Gimnázium, Budapest

2013-2021 BME Építészmérnöki Kar

2021 okleveles építészmérnök (Építészettörténeti és Műemléki tanszék, tervezői szakirány)

Munkaviszony:

2015-2020 REProjekt Építésziroda - építész gyakornok

2021-től M&M Architektész Építésziroda - okl. építészmérnök

Szoftverismeret:

Archicad, Adobe Photoshop, Sketchup, Twinmotion, Microsoft Office

Nyelvismeret:

angol (B2 nyelvvizsga)

Válogatott referenciák:

2016 Értékbemutató dokumentáció – 1065 Budapest, Nagymező utca 64

2017-2019 DANUrB Interreg Programme – önkéntes munka (Komárom-Komárno, Ráckeve - Szigetzug), konferencia (2017, 2018 Budapest, Novi Sad/Újvidék), tervezési feladatok (2018, Komárom, Ráckeve)

2017 DANUrB - Partner's meeting and student workshop followed by the Danube Day celebration in Štúrovo-Esztergom_June, 28-30

2018 DANUrB - Partner's meeting and Workshop in Novi Sad, Serbia_6-9 May

2018 TDK - A dunai identitás: Helyi közösségek és környezetük kapcsolata a Duna mentén