BRÜLL-MAUZÓLEUM HELYREÁLLÍTÁSA

a budapesti Kozma utcai zsidó temetőben (2016)

A Kossuth-mauzóleum felújítása alatt a Nemzeti Örökség Intézete több síremlék alakhelyes felmérését rendelte meg az irodától (nagy részben, illetve jelentősebb emlékeket tekintve a Fiumei úti sírkertben, de más budapesti temetőben is). Ezen felmérési tervek eredetileg az egyes emlékek felújításának előkészítését célozták volna. A felmérési tervekkel párhuzamosan a síremlékek történeti terveinek felkutatása is megtörtént. A Brüll-család domonyi előnévvel 1882. jan. 8. Brüll Miksa kir. tan., földbirtokos révén szerzett nemesi címet.  A család Kozma utcai izraelita temetőben álló síremlékét Gerster Kálmán tervezte 1901-ben. A tiroli márványból készült két oroszlánszobrot, valamint a timpanonban lévő sast és a cellában található vázát Stróbl Alajos készítette. Az üvegmozaik Lohr Ferenc festőművész alkotása. Bár a család egy másik ágán (hámori Brüll Ármin fiaként) született, a síremlékben emléktáblát kapott Brüll Alfréd nagyiparos, a magyar sport mecénása, aki számos sportegyesület elnöke vagy tiszteletbeli elnöke is volt. Az iroda kapcsán érdekességként megemlítenénk, hogy a család (Brüll Alfrédhoz kötődő ágának) Andrássy úti palotájának (Kallina Mór alkotása, 1882, Andrássy út 9.) értékleltárát egy kisebb beavatkozás kapcsán szintén az M&M Architektész jegyzi 2021-ből.

Tervezés: 2016

Megbízó: Nemzeti Örökség Intézete

 

Építészet, vezető tervező: dr. Mezős Tamás

Építészet, munkatársak: Bodó Balázs, Krocskó Krisztina, Melis István, Starowicz Annamária

 

Kivitelező: ???

Kőrestaurátor: ???

Mozaik-restaurátor: Molnár Gabriella, Rácz Krisztina?

Fémrestaurátor: ???

Egyéb???